Nem tetszik az amit látok ez nem az én világom,
aki a békét szereti annak fáj látni ha az ember
a másikat veri, értem, hogy nem vagyunk szentek
mert ők már előttünk a mennybe mentek,
készítik a helyet ahová vágyom, ahol mindenkit szerethetek.
Mindannyian úton vagyunk keresünk és néha találhatunk
megbecsülést, hűséget, hitet vagy álnokságot
amiért mindenki fizet.
Olyan hatalmas ez a bolygó mindent kibír
mi nem vagyunk benne mások mint kicsiny
aprócska pontok és mégis reánk bízták,
védelmezzük mint édesanyák élesztgessük
akár a gyermeket aki eltévedhet vagy
végelgyengülésben mondja: az idő
beteljesedett a nevelés elvégeztetett.

Uram! Fogod ceruzám és vezeted,
de megköszönöm azt is, ha leteszed!

Ahogy a világ változik vele változom én is,

ha növekszik benne növök én is, 

ha boldogul én is boldog leszek, mert

a bőség kosarából én is örömmel veszek.

Harmóniával én is harmonizálok 

a fénypompánál apró fénnyé válok

belesimulok a nagy egészbe

akkor is ha enyészet a vége.

Ha szétfeszíti a düh a törékeny földet

porként éltetem a szürkévé vált zöldet.

A változások korát élve felmagasztosul

az egyetlen szó bennem: velem él a  béke!

Hatalmas hegyek közt bolyongok
egy régi ösvényt keresve, akkor
tél volt hideg tél mely hóval, a
sáros útunkat belepte.

Ma nyári szellő fúj utánam
susogja itt ne keresd vágyad,
kit keresel más hazába tért
a szivárvány alatt mindenki elfér.

Levágott rózsád lettem,
futnak az évek felettem, már
csak Te emlékszel illatomra
bárcsak futhatnék még karodba.

Szárnyalnék, akár a madár
éles szemmel keresve nyomod
etetnélek mint jóllakott pelikán, ha
éhséged ismét elém hozott.

Ajánlom Varga Lívia segítőtársamnak szeretettel

Az ősz oly csodás évszak kibe
beleszerettem, lélekben már
egy vagyok vele, tiszteletére
kértem Istenemet, ezüsttel
vonja be hajam, hogy én is
ősznek mondhassam magam.

fogyasztalak bor
miközben fogyasztanak
emésztő gondok

Szopránból altba tértem már Uram,
mióta napfényből őszbe fordult utam.
Már férfiak szerelmét nem keresi testem,
mióta a Te szerelmed bűvkörébe estem.

Belátom közeledben szebben szól az ének,
noha már más szólamban énekelek néked.
Évának bűnébe talán nem esek már, segíts
hogy hűséges szerelmemről szóljon e zsoltár.

A megrugdosott méltóságunkat
emeljük magasba zászlót bontsunk
testvérek a tiszta igazságért,
lássa a világ újra a kereszt
dicsőséges felemelkedését.
Taposták már éppen eleget
a megveszekedett fenegyerekek,
ha a cselekedet lealjasul a
győzelem felmagasztosul,
fogyatékosságunk is láthatóvá vált
hittel kell hívnunk az értünk
szenvedett megdicsőült Királyt.
Megújulásunk záloga
szeretetünk
látható és mérhető foka.

Arcod hideg lenyomatát magaddal vitted a sírba,
de szemed tüzes tekintetét örökre szívembe írtad.
Az táplál ma is, mióta nem vagy velem,
ha a múltamba visszanézek újra melletted a helyem.
Emlékeink kísérnek elmém rejtett zugából,
télen is tavasz környékez a hajamba játszadozó
fényes napsugártól. Azt mondtad egyszer ha meghalsz
napsugár leszel, hogy mindig magamon érezzem
szerelmes tekinteted. Hogy szerettél köszönöm neked.

A legnagyobb Mesterem maga az Isten,
aki megtanított élni és éni hagyni, mert
ez a boldogság a minden, szabadságot
adott észrevenni Őt, csendes félhomályban is
meglelni a Teremtő erőt.
Soha nem kényszerít semmire,
de nem menekülhet előle senki se.
Minden teremtmény az övé önként lehet bárki
a Mesteré. Ő is önként adja nekünk magát, benne
fellelheti az árva is az Atyát és az Anyát.

Az már biztos, hogy nem velem fogják
tanítani az ifjúságot, hiszen rogyadozó
elmém már nehezen viseli a jogtiprást
és az igazságtalanságot. Testem még bírja egy
ideig, hogy szánakozón nézik a pusztulást
mit az idő komótosan elvégzett rajtam, mert
semmilyen csipke vagy fodor vagy alakítás
már az új formámat el nem takarja.

Üresek a temetők jegyezte meg egy ifjú,
mikor fürgén előttem leült a buszon.
Visszamosolyogtam rá, igen fiam téged
sem enged el a halál keze, megszorongat
majd szerelmesen, sőt velem is találkozol
hidd el a temetőben, ahová most megyek.
Tiszteletlennek is mondhatnálak, de ez
nekem nem tisztem, megértem apámat
ki azt mondta: a tenyerem ilyenkor viszket.

szedte vette teremtette

- dorgálna anyám -

nem tagadom gyengéd

érzelmi szálak fűznek egy

személyhez, ám Ő azt sem

tudja, hogy létezem, s ez

így van jól, szerelmem plátói

sokkal többet nyújt mint a valódi,

ki már más hazába tért, onnan

követi életem értelmét

a cél már más irányba vezet

beköltözött szívembe egy

újabb szerepcsere, már magam

vagyok anyám szelleme,

ki dorgál: szedte vette teremtette