Megszenvedett betűk sokasága sorakozik mögöttem,
mégis én leszek az utolsó kiért e betűk szólnak,
inkább azokért sikong kikért soha senki nem szólt.
Szó szót követ, elindul mint kis patak, majd
folyóvá duzzad, aztán tengerré érik, majd elönti
a világot új vízözönt teremtve, békegalambra vár,
csőrében olajágat hordoz, új időket gondoz,
vékony papirusztekercset terem, rajta az új írás,
új idők új szavaival: ne féljetek! Tiszteljétek
egymást emberek! Ha elmúlt a tél a napsugártól
a mag újra él, ahogy a szót a betű élteti majd
tovább sarjad, embertől lesz az élet emberi.