Kifordított bekecsben rovom a világot,
nem fog már rajtam semmi átok, Egy
akolhoz tartozom, erről gondolkodom.

ENGEM NEM TUDTOK FÁBÓL megfaragni
ki a tanítást rímekben kaptam, egyházanyám
gondoskodott rólam, bár akkor még az eszemet
sem tudtam, fűzfakosárba ringatott anyám,
néha fejemre ejtettek, mégis ember maradtam
noha nem sejtettem, mit is vár el tőlem
Teremtő Istenem. Pásztorember fújta : a
világnak. még a bírkák is hazatalálnak!

Kalodába zárt engem az élet, már nem
talál fogást rajtam az enyészet, ha
találtok csak olyat, mit magam is akartam.
Sorsomat úgy adta tudtomra, mint cserép
edénybe rejtett bölcsességet, bányásznom
kellett mint személyemre szabott igéket.
Válogattam " mint tyúk a kendermagban"
Két kezével védett, mikor belémmartak.

Most nem mondok újat mégis mondanom kell,
ha már Isten képmására teremtették az embert
kötelességem, éltető lélek segítségével zengem
hirdetek egy felsőbb dicsőséget, pásztor énekével
kinek szájából felhangzik a jól ismert dallam halljad
egy az akol egy a Pásztor, egyre mondom százszor
időt kaptál még gyermek, állítsátok meg a fegyvert
anya, apa várnak, még a birkák is hazatalálnak.