Szobám rejtett zugába tettem
képedet Uram, azt amilyennek
az emberek képzeltek, de érzem
Te nem ilyen vagy. Sokkal színesebb
szebb az arcod, hogy egy festmény
jelezze földi karcod. Vonásaid nem
rögzíthetők, ahogy teljességed
sem, az összes templomokban.

Részekre szedtünk, mintha Téged
körbe lehetne járni, nem más vagy
mi földi, nagyvilági. Határok nem kötnek
már, magad vagy a bevehetetlen vár.
Fájdalmak Férfia, ki tudja mi a szenvedés
minden porcikámban vágylak szeretlek én.
Magasztalom nevedet, ahol csak élek,
tudom visszajössz nem hagyod árván néped.