Hunyt szemmel várt rám a Babilonból megszökött mátkám.
Jelenléte igazi varázs volt, két szemét hogy nyitotta, parázslott.
Kezében madárként reszketett kezem, tudtam
ha átölel ismét vétkezem. Testének bazalt oszlopa
kérlelt: ne légy már ostoba! Vágyadat ne rejts el kedvesem,
eljöttem álmodban - légy velem!
- Nem lehet én már más vagyok, vigyáznak rám védő angyalok!
Amikor kimondtam: nem lehet, rám fújt egy sötétlő felleget.
- Egészen beborít, miért teszed, az erőszak nem segít kedvesem!
Ekkor átölelt egy fénnyel teli nyaláb, kedvesen ringatott egy hintaágy.
Körülöttem fényes angyalok, örültek neki, hogy már más vagyok.