Ahogy élvezni tudom az alkonyati
nap röpke sugarát hátamon, hálát
adok a szemedből áradó derűnek,
amint hátranéztél férfias válladon,
tekinteted mosolygása maga volt
a kéklő mennybolt, kétségeim
alább hagytak, félelmem megholt,
előbb gondoltam utolért a végzet, de
biztattál az élet itt nem ér még véget.

Most kezdődik az igazi, mi szemnek
láthatatlan, a szellem birodalmához
értél, a lélek hallhatatlan. Második
életed már földön kívüli, aki ezt
megérti, az reményteli. Gyermeki
hittel adom át magam, hiszen rám
ragyogott a Teremtő isteni mosolya.
Összetett kézzel köszönöm a vagyot
neked köszönöm Uram, hogy vagyok.