Ki fejti meg személyiségem,
ha én sem ismerem eléggé,
egyre többször csodálkozom ki az aki visszahúz
a hegytetőről, levessem a mélybe magam,
néha repülni szeretnék,
akár a szárnyaló madár,
széttekinteni a légben
vajon a kedvesem most merre jár.
Követném a száguldó vonatot,
amint a Balatont megkerüli,
megpihennék az ott felejtett stégen
nézve a kacsákat
amint anyjuk a kicsiket megeteti.

Hegycsúcs, csendes tó, halk zokogás,
fenyvesek, víztükör, forrás csobogás,
egyedüllét számtalan ember között,
amikor a társam már elköltözött.

Eső után a föld szaga,
frissen sült kenyér jó illata,
szivárvány a fejünk felett,
együtt éltük át mindezeket.
Most egyedül nézek a távozó után,
mi végre élek még
állok bután,
kivel beszéljem mindezeket,
a gyerekek élik az életüket.
A szeretet sugara belém fagyott,
úgy érzem a világon magam vagyok.
Magányom útjait egyedül járom
elképzelem hogy újra velem van párom,
finoman megfogja mindkét kezem,
érzem általa ismét létezem.
Csak annyit súg gyere most velem kedvesem,
bejárjuk ismét a fenyves hegyeket,
megnézzük újra a naplementét,
látom a szemében
szeretni egymást - nagyon szép.
Osztani magunkat mint kenyeret
áldássá tenni az életet.