Kicsi kavics, selymes, hideg,

fehér mint a patyolat

évszázadok sötét kora 

rejti eltűnt múltadat.

Hányszor csapott köves parthoz

tégedet a súlyos ár, amíg

tiszta forrásvizben

piszkos kezem rád talált?

Megleltelek, itt vagy nálam

mindennapok ékköve

eljátszom a gondolattal

hány kéz fogott tenyérbe?

Talán egy fiú dobott

tó tükrére pattintva?

Vagy egy kicsi leány

forrásvízre hajolva?

Ötszáz éve öreg anyó

ejtett el? Ezer éve juhász

legény rejtett el?

Még régebben egy

földrengés átrázott?

Egy hullámverés itt

felejtve hintázott?

Mennyi titok, amit mi most

megfejteni nem tudunk.

Csak az tudja, aki rajtunk

kívül mindent tud. Erről a

kis kavicsról is Teremtőnk jut

eszembe, Aki mindent alkotott

jelen van a művében.