Szeszélyes napokon elhalkul az ének,
magukban játszadoznak
a botrányos zenészek.
Hol szavakkal, hol az emlékezés
hídján magukon nevetve vagy
a bezártak kínján.
Bennem apró rezonancia a
feléd forduló tolerancia, ám
te elutasítasz engem, majd
fékezhetetlen szenvedéllyel
fújod a magadét, már nem
rezdülünk egy ütemre mert
más zenekarban játszunk,
hangszered rikoltó kűrt, ami
engem zavarba hozott, én
csak csellón játszom egy
bús dallamot. Elhessegettél
mint egy zavaró legyet, nem
kívánva, hogy a szemed előtt
legyek. De biztos jól van ez így
nagyon mélyre ásták az árkot
kevés rá az ír. Belátom e
kapcsolatban csak vesztes
lehetek, ezért ide helyezem a
tollam, ha akarod tovább hegyezed.