Fogoly vagyok saját börtönöm foglya,
bennem a szó forrásként buzog vissza,
amit kimondtam már vissza nem vonhatom,
a zavart mint látványt még elfogadhatom.

Zavarban vagyok, bennem a lélek éget
a forrásvizet permetként szórom széjjel,
így parazsam belül még izzik akár a magma,
nem tudom lesz e az izzásnak haszna.

Két végén égetem gyertyám, ha elfolyok
nem leszek szép látvány, de nem bánom
soha meg magányom, hiszen benne
megtaláltam tiszta, gyönyörű világom.

Bezártságom csak az enyém, a porszem
megtalálta méltó helyét. Jól vagyok, bár
fogolyként élek, szabad madárként
testem börtönében. Egyszer majd elrepül

a lélek, - szabadon szárnyalva köszönöm
Istennek, - hogy éltem!