Hogy mit gondolok a világról? Olyan mint egy fa,
szerteágazó, néha úgy érzem magam benne, mint
egy földre pottyant időutazó. Minden ember egy
szélforgatta levélke, mit feladványként elém tettek.
Ha jól megvizsgálom őket egytől egyig nekem szépséget
hirdettek. Volt olyan aki mint feltörhetetlen dió, van olyan
kivel lenni csudajó, míg másokkal nehéz a kommunikáció.
A világ szép, benne ezernyi rejtelem, ha kapok még időt
lesz még sok csoda, amit meg kell fejtenem. Alkonyi
időben mikor ezekre gondolok, hálát adok a Teremtőnek
hogy gondolatom az emberek körül forog. Ha egyenként
nézve egy ember nagy hatalmat kap és felelősen
másokat noszogat, talán fölfelé lendül létünk, felismerve
mit tehetünk értük. Az élet értelme mindenkinél más
körülöttünk is láthatjuk az Óperenciát. Most a kezdetekre
gondolok, mióta az ember szíve dobog, csak egy
lehet számára a cél, hogy felfedezze életében Istenét.
Kevés a bárány sok a marha, nem mintha ez másokat
nagyon zavarna. Egy levélke vagyok a sok között,
ki egy kis időre emberbőrbe öltözött.