kutya vonyítja a holdat
- gazdáját siratja -
fáj neki a holnap
a holnapba vetett mag beérett
ökölbe szorul a kéz
meglegyinti a végzet
szív csitul utolsót rúg
míg pumpálja a sűrűsödött vért
szippantva a beszűkült ért
vele érkezik a jeladás
harangként kondul
a végső szívdobbanás
új csatára indul a test
győztesen áll felette a kereszt
a test szép lassan megmered
a száj szegletére kiül
az elégedettség kelleme
oly szilárd és titokzatos
mint a halál mely látszólag
diadalt arat most
újra kezdetét veszi a hőskor
visszatér helyére az őspor
ezt szemlélni soha nem aktuális
úgy jegyzik spirituális
ebugatta meg a testvért
ki visszaadta Urának testét
