Álmosító ez a reggel varjúk kárognak
vetekedve a szürke verebekkel, ma
reggel fagyott, ha belegondolok a
hideg sírban már nem látom az eget
azt sem, ha az unokám felém nevet,
a felkelő napot, már olyat sem érzek
hogy egyedül vagyok.

A hideg sírban nem érzem a kezed
amint magához ölel, sőt azt sem
érzékelem hogy a testem merev
szemmel a múltba révedett.
Egyesülök mindazokkal, akik már
megbékéltek a világgal és önmagukkal.

Mert ott nincs más csak a sötét
halál, ott más dimenzióban élek már,
bár a teremtő lezárta a szemet abban
a helyzetben másként létezem.
Elszálltam akár a madarak s nem
kell már kigondolnom a kallódó szavakat.