Templomi csendben ordítás riaszt,
hajnali kettőkor a Sátán kenyeret dagaszt.
Megtapossa sárral, rugdossa bakanccsal,
olyan kenyér lesz, mely nincs kenve malaszttal.

Angyalok hőkölnek, ennek mi a baja,
talán megbuggyant mára ördögnek az agya?
Láthatatlan kezek szemüket takarják
- ilyen ocsmányságot - fejüket vakarják.

A kenyér szent tudja minden lélek,
egyedül a gonosz telve szenvedéllyel,
nem látja fától az erdőt
pusztítva a neki nem tetszőt.

- Egyétek a sárost, a rugdosott rosszat,
erre is rajzoltok kereszt jelét nyomban?
Igen írigykedem, arra a szentre, akit
fölszegeztek oda a keresztre, ma is adja
magát kenyérnek színében, itatja vérét
oltár kehelyében, az írigység fáj ezért is
ordítok, senki meg nem szán, így hát
rosszalkodom.

- Csillapodj csillagom szól hozzá egy anya,
éj sötétjében felé nyújtva kezét, neked is
jobb lenne, ha visszafognád magad, másra
fordítanád bőszült haragodat...
Tessék egy olvasó szorítsd jól kezedbe,
megbocsát fiam gyógyító keresztje.

A gonosz hangja erre elakadt, ekkora
jóságot ő még nem tapasztalt, jégszíve
ekkor olvadni kezdett, sírva borult az elé
tett keresztre....