Amikor a kaktusz virágzik az egész testem könnyben ázik.
Fájdalmas tüskéit köszönöm, könnyeimmel megöntözöm.
Hajnalszínt tükrözött szemed mielőtt örökre lehunytad
gyermekem, varázslatos mosolyodat keresztként cipelem
vállamon tovább, mivel nem tudom annak okát, miért
volt ilyen kevés időd a földön, de hogy itt voltál a
Teremtőnek megköszönöm, általad tudtam meg mily nagy
fájdalom, ha a gyermekem az Úrnak újra átadom.

Fényt gyújtani a sötétség honában ritka gyönyörű pillanat,
ha valaki rácsap a kezedre kérlek ne hagyd magad.
Mondd el neki kezünk alkotásra teremtetett, hiszen
világosságot látva fejünk is feljebb emelkedhet.
Lógattuk már eleget a lábunkkal együtt, jobb ha
újrakezdéskor mindkettőt felemeljük. Új lépések
várnak ránk, építsük fel akár gyermektelenül is hazánk.
Hogy te már nem vagy velem gyermekem, általad
töviseiért már a kaktuszt is kedvelem.